Bevezető a CSOK-ról

Aktualitások Bevezető a CSOK-ról

A kormány 2015-ben vezette be a Családi Otthonteremtési Kedvezményt azzal a céllal, hogy a lakásépítések és ingatlanpiaci tranzakciók fokozásával pörgessék fel a gazdaságot.

Hamarosan azonban tovább bővítették a CSOK-hoz kapcsolódó támogatásokat, 2016-ban a lakáspiaci áfát a korábbi 27 százalékról 5 százalékra csökkentették egy meghatározott, 2019 év végéig tartó időszakra, ezzel párhuzamosan pedig a CSOK szigorú feltételrendszerén is enyhítettek. Bevezetésre került a CSOK-hoz tartozó kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció a legalább kettő gyermeket nevelő, vagy annyit vállaló családok számára.

A CSOK meghozta a várt eredményt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai és a GKI Gazdaságkutató Zrt. becslései szerint míg 2015-ben, tehát a CSOK bevezetésének évében a kiadott építési engedélyek száma alig haladta meg a hatezret, addig 2016-ra ez a szám a duplájára emelkedett, 2017-ben pedig megközelítette a 14 ezret. Ezzel párhuzamosan az épített lakások száma is dinamikus emelkedésnek indult: három év alatt 81 százalékkal nőtt. Hiába indultak be azonban az építkezések, az ingatlanpiacon megfigyelhető új tendencia jelentős mértékben rontott a CSOK értékén: mind az újépítésű lakások, mind pedig a használt lakások ára túlságosan nagy mértékben növekedett. Ráadásul az építőanyag-gyártók egy része sem tudta kiszolgálni a fokozódó keresletet meglévő kapacitásukkal, így hosszabb-rövidebb időre bizonyos építőanyagokból készlethiány keletkezett. De nemcsak ez volt az egyetlen probléma a CSOK gyors bevezetésével: a kivitelezői oldalon is olyan mértékű szakemberhiánnyal kellett és kell ma is megküzdeni, amely előre vetíti a munkálatok jelentős mértékű csúszását.


Az ÚjHÁz Centrum több kérdés mentén megvizsgálta a témát, nemcsak ok-okozati összefüggésben, hanem a rövid és hosszútávú hatások szempontjából is. Az építőipar számos szereplőjével folyatott tárgyalás, megbeszélés és interjú során kapott visszajelzéseken, tapasztalatokon keresztül, témákra bontva bemutatjuk, hogyan hatott a CSOK az építőanyag-kereskedelemre.


Forrás: https://bit.ly/362JPbp